Bemutatjuk a Dropping Molly című mászófilm rendezőjét, Cedar Wright-ot.
Cedar Wright a mestere annak, hogyan ne vegyük túl komolyan az életet. Példája ragadós és persze ez az attitűd a filmjeibe is beszivárog. Mert Cedar ennek is a mestere. Hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy a közönséget megragadó módon mutassa meg a föld felett egyensúlyozó profi sportolókat. De vajon mitől ennyire sikeresek a filmjei? Mitől nyerik egyik díjat a másik után?
Wright a Sierra előhegyeinek lábánál, a Yosemite Nemzeti Parktól mintegy egy órányira nőtt fel. Nem nehéz a végzetet „vádolni” azzal, hogy a sziklamászáshoz fordult. A legérdekesebb ebben az egészben az, hogy mindez mikor és hogyan következett be. A szülei rendszeresen vitték kirándulni, túrázni, gyerekként mégsem érdeklődött a sziklák iránt. A középiskola elvégzése után angol irodalom és kreatív írás szakon tanult tovább a Humboldt State University-n és itt ismerkedett meg közelebbről a sziklamászás világával.
Hasonló kanyarokkal és kitérőkkel jutott el a fényképezéshez és a filmkészítéshez is. Még középiskolás korában lelt rá apja régi DSLR kamerájára és autodidakta módon igyekezett elsajátítani a filmezés művészetét. Bár ő volt az iskolai újság fotósa és az évkönyv szerkesztője, a fényképezés nem ragadta meg azonnal.
A diplomaosztó után úgy döntött, hogy a hagyományos amerikai életmód helyett egy másikat választ: a hagyományos mászó életmódot. Beköltözött a furgonjába és minden idejét Joshua Tree-ben és a Yosemite-ben töltötte, a sziklákon. Ezeken a gránitfalakon tanulta meg mindazt, ami ahhoz kellett, hogy később a világ minden táján képes legyen hihetetlen utakat nyitni. A tehetségére a szponzorok is felfigyeltek és hamarosan a híres The North Face csapat tagja lett. Így talált rá arra az inspiráló közegre, ami végül megismertette vele az outdoor fényképezés és filmezés világát.
Fotó: Cedar Wright
Szponzorált sportolóként Wright gyakran szerepelt különböző filmekben. Így született meg benne a vágy és az igény arra, hogy összekapcsolja a sziklamászást és a filmezést. „A Sender Films, Jimmy Chin és Renan Ozturk nagyon erősen hatottak rám” – vallja Wright. „Ahhoz, hogy jó felvételek készüljenek, a mászónak és a filmesnek egy hullámhosszon kell lennie. Izgalmasnak találtam ezt a folyamatot és egyre jobban ki akartam próbálni magam a kamera másik oldalán is.”
És pontosan ezt tette. Vett egy kis 1 CC kamerát és elkezdte filmezni a mászásait, a kalandjait. Soha nem vett részt filmes képzésben, de igyekezett mindent megtudni a videós világról.
Az elszántság és a kemény munka lassan meghozta gyümölcsét. A nagy áttörést a Sufferfest jelentette. Wright és jó barátja, Alex Honnold nekivágott, hogy megmássza Kalifornia összes 4 000 méteres szikláját, ráadásul úgy, hogy biciklivel jutnak el egyiktől a másikig. 1 200 kilométer biciklizés, 16 000 méter mászás, és több mint 30 000 méternyi emelkedés után sikerrel teljesítették az akadályt. A kalandra Wright magával vitte Sony RX100-as kameráját. Az RX100- as elsősorban kis mérete miatt ideális választás. Sokkal „észrevétlenebb” tud maradni, mint egy nagyobb DSLR. Miután hazament és átnézte a felvételeket rájött, hogy itt a nagy lehetőség!
Fotó: Sufferfest c. film
„Megszerkesztettem és megvágtam az első Sufferfest filmet. Több fesztiválon is járt, többek közt a Banff Hegyifilm Fesztiválon és a Mountainfilms Fesztiválon is.” A siker arra sarkallta Wrightot, hogy belevágjon a folytatásba. Így született meg a Sufferfest 2, amiben újra megtapasztalhatta, hogy milyen pozitív és negatív következményekkel jár az, ha valaki egyszerre főszereplője, rendezője és operatőre egy filmnek. A Sufferfest 2-ben újra Honnold szegődik mellé, ezúttal 45 sivatagi tornyot másznak meg. A köztük lévő távolságot – természetesen – ismét kerékpárral győzik le.
A Sufferfest filmek sikere elég motivációt és magabiztosságot kölcsönzött Wrightnak ahhoz, hogy folytassa a filmkészítést. „A történetmesélés függőséget okoz. Káprázatos élmény inspirálni másokat, megosztani velük egy-egy történetet. Nem lehet abbahagyni.” – mondja Wright.
Akkor hát mi a titka a sikeres filmeknek? „A filmkészítésben a történet a legfontosabb. Az embereket lenyűgözi a legmodernebb technika, a legújabb kütyü, de semmi nem fontosabb annál, hogy a karakterek jól legyenek felépítve, hogy a történet sodró lendületű legyen.” – mondja Wright.
Bármennyire is vágyakozunk a távoli, ismeretlen helyek után, fontos, hogy a fényképezést és a filmrögzítést ismerős, hazai terepen kezdjük – legalábbis Wright ezt tanácsolja. A kedvencei közül jó néhány filmet szinte a saját udvarán vett fel, köztük a „Stumped”-et és a „Safety Third”-öt. Mindkét film látható a sziklamászó filmek egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – fesztiváljának, az idei Reel Rock 12-nek a műsorán. Ez is csak azt bizonyítja, hogy egy jó filmért nem kell messzire utazni, némi kreativitással hazai terepen is remek kis mozit lehet összehozni.
Forrás: Banff Archívum
