Lesízés a Lhotse csúcsáról

Amikor 2018. szeptember 30-án Hilaree Nelson (45) és Jim Morrison (43) lesíelt a Lhotse csúcsáról valami olyat tettek, amit előttük még soha senki. A Mount Everest mellett magasodó 8,516 méteres Lhotse a világ negyedik legmagasabb hegye. 2007-ben Jamie Laidlaw-nak már sikerült félútról lesíelnie, de Nelson és Morrison voltak az elsők, akiknek ez a csúcsról sikerült.

Nelsonnak nem ez az első nagy dobása. Rajta kívül csak 9 olyan hegymászó-sízőnő van a világon, akinek sikerült bezsebelnie egy 8,000 méteres csúcsot, neki ráadásul nem is a Lhotse az első. 2005-ben a Cho Oyu-t hódította meg oxigénpalack nélkül és ő volt az első nő, aki lesíelt a Makalu La Couloir-on, a világ ötödik legmagasabb hegyén. Első amerikaiként ő és Morrison hódították meg az indiai Papsurát, valóra váltva ezzel Nelson két évtizede dédelgetett álmát. 

_NIC6124_@nickkalisz

Nelsont a Lhotséról, a nehézségekről és a sikerekről kérdeztük:

Az Everest alaptáborból indultatok. Milyen érzés volt egyedül lenni egy olyan alaptáborban, ahol a szezonban akár 1,000 mászó és egészségügyis is megfordul? 

Sokkal nehezebb egyedül. Nehezebb ösvényt vágni, nehezebb feljutni a 2. táborig. Igazi kihívás elé állított minket az, hogy egyedül voltunk. Nehéz volt arra koncentrálni, hogy a lehető legtöbb energiát tartalékoljuk a csúcstámadásra.

Nem aggódtál a biztonságotok miatt?

Nem igazán fordult meg a fejemben ilyesmi. Sok helikopter van a területen. Remek rádiókapcsolatunk volt a csapat többi tagjával, kilenc tapasztalt szakember volt velünk, így nem jutott eszembe, hogy a biztonságunkért aggódjak.

Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a hegyen?

Amikor először átkeltünk a Khumbun, későn indultunk. Túl nehéz volt a felszerelésünk és lassan haladtunk. Félelmetes élmény a jégfal közelében tartózkodni, mikor tűznek rá a nap sugarai.

Az 1. táborban éjszakáztunk, a serpák reggel csatlakoztak hozzánk. Elindultunk a 2. tábor felé, aztán hirtelen minden tejfehér lett és le kellett ereszkednünk. Felállítottunk egy köztes tábort, fogalmunk sem volt, hogy pontosan hol vagyunk. Közvetlenül a Nuptse alatt táboroztunk, ott pedig nagyon gyakoriak a lavinák. Épp kártyáztunk a sátorban, mikor lezúdult egy hatalmas lavina. Nem sodort el minket, mégis annyira megijedtünk, hogy azonnal felpakoltunk és – a látási viszonyok ellenére – elindultunk a 2. tábor felé. Szerencsére kitisztult az idő és végül visszajutottunk. 

Négyen voltunk a 2. táborban, serpák nélkül. Olyan volt, mintha a zombi apokalipszis közepébe csöppentünk volna, mindenfelé különböző expedíciók tábormaradványaival találtuk szembe magunkat. Utoljára 2012-ben jártam a 2. táborban, de akkor 100-400 ember nyüzsgött ott. Így, egyedül egészen más élmény volt.

Meddig voltatok a hegyen?

Először szeptember 16-án másztunk fel a 2. táborba. Három éjszakát töltöttünk ott, egyet az 1., kettőt a 2. táborban. Aztán leereszkedtünk, pihentünk néhány napot, és nekivágtunk. Szeptember 11-én tartottuk a puja szertartást (tibeti buddhista szertartás a hegyi istenek tiszteletére), így szeptember 12 előtt senki nem hagyhatta el az alaptábort. Szeptember 30-án értünk fel a csúcsra.

Gyorsak voltunk, nagyon gyorsak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egyedül voltunk a hegyen, így a teljes infrastruktúrát nekünk kellett kiépíteni.

Vagyis volt egy akklimatizációs mászásotok, aztán nekivágtatok a csúcsnak?

Igen, igyekeztünk a lehető legkevesebbszer a Khumbu közelébe kerülni. A 2. és a 3. tábor után nem is volt 4. táborunk.

_NIC6051_@nickkalisz

Hogy ment a csúcstámadás?

Oxigént nélkül akartuk megcsinálni. 8,200 méterig jutottunk, de a kuloár lábánál muszáj volt feltennünk a maszkokat. Ahogy elértük a kuloárt, egyre rosszabbak lettek a hóviszonyok, nehéz volt haladni. Két lépés felfelé, aztán visszacsúszás – így haladtunk. Bármennyire csalódott voltam, kénytelenek voltunk feltenni az oxigénmaszkot, különben nem jutottunk volna fel időben.

A másik nagy kihívást az időjárás jelentés állította elénk. Tudtuk, hogy szeptember 30-án fel kell jutnunk a csúcsra, mert aznap délutántól egyre erősödő szelet jósoltak. Október 2-án már 100 kilométeres széllökésekkel kellett volna számolnunk és egészen október 12-ig ilyen szeles időre számíthattunk. Így a szeptember 30 volt az egyetlen nap, amikor még esélyünk volt a sikerre.

És aznap végül nem volt gondotok a széllel?

13:45-kor értünk fel a csúcsra, és akkor még alig fújt a szél. 45 perccel később már felerősödött, tépázta a csúcsot. Bármennyire félelmetes élmény is volt, azért a látvány gyönyörű! Még inkább érzetük, hogy ez az a pillanat, most vagy soha! A serpák is nagyon izgatottak voltak.

Milyen érzés volt feljutni a csúcsra?

Felértünk és a rengeteg hó látványa fogadott. Rögtön felcsatoltuk a léceket. Nagyon ideges voltam, ahogy szerintem Jimmy is. Fáradtnak és kimerültnek éreztük magunkat. Az érdekes az, hogy amint léc volt a lábunkon, mintha elfújták volna az idegességet és jóleső izgalom töltött el minket. „Ez az! Menni fog! Megcsináljuk!” Fantasztikus érzés volt!

Az egész csapat ott volt veletek a csúcson?

A fotós és az operatőr is feljutott. Egyiküket nagyon régóta ismerem, a másik pedig igazán jó barátom lett az út során. Egyikük sem járt még 6,000 méter fölött. Messze túl volt ez a komfortzónájukon, mégis kitartottak és megcsinálták! Két serpa is ott volt velünk, az egyikük 20 éves volt és most járt először a Lhotse csúcsán. Csodálatos érzés volt egy ilyen csapattal ott állni!

Lefelé együtt haladtatok Jimmel, vagy mindketten a saját tempótokban mentetek?

A kuloárban szorosan egymás mögött haladtunk, mert ez volt a legnehezebb szakasz. A hóviszonyok folyamatosan változtak, a derékig érő havat kikeményedett, jeges szakaszok követték. Ilyen hóviszonyok között könnyű elveszíteni az egyensúlyodat, vagy kificamítani a térdedet. Nagyon trükkös terep.

A kuloár után a Lhotse lejtője következett. Az akklimatizáció során már síeltünk itt, így tudtuk mire számíthatunk. Itt már kicsit könnyebb dolgunk volt, így jobban el is szakadtunk egymástól.

Volt olyan pillanat, amikor majdnem egy kilométer volt köztünk! Mindketten a saját tempónkban haladtunk. Csodálatos élmény volt!

Forrás: National Geographic 

_NIC4424_@nickkalisz

.container