David Lama: A Cerro Torre expedíció

Patagóniában megszokottak a viharok, de arra, ami David Lama szabad mászásának filmezése közben történt a hírhedt Cerro Torre dél-keleti oldalán, senki nem számított. Kihívás, skandallum, kaland és átalakulás egy hegyen, ami sokak szerint a világ legnehezebb mászóterepe.

Azért jöttem Patagóniába, hogy szabad stílusban másszam meg a hegyet, nem azért, hogy a felszereléseimre támaszkodva húzzam fel magam. Csak a szikla természetes formációira akarttam támaszkodni.” David Lama

Mi adta az ötletet az expedícióhoz?

Hallottam már a Cerro Torre-ről és a Kompresszor-út történetéről. Korábban láttam egy képet a falról és kiszúrtam, hogy az eredeti úttól jobbra van egy rész, ami szabad stílusban is mászhatónak tűnt. Olyan projektet kerestem, amiben a siker nem garantált, mert a könnyen megmászhatónak tűnő utak sosem mozgatták meg a fantáziámat. A lehetetlen mindig jobban vonzott.

Van valami köze a Tirolban szokatlannak számító külsődnek ahhoz, hogy ilyen ambíciókat dédelgetsz? Valamit bizonyítani akarsz ezzel?

Egészen fiatalon találtam rá a mászásra – hogy a külsőm miatt vagy másért? – nem tudom. Hiszem, hogy minden emberben él a vágy, hogy valahogyan bizonyítson. Hogy nyomot hagyjon maga után a világban. Talán olyan ez, mint a halhatatlanság utáni vágy, vagy valami ilyesmi. Az elmúlt években nálam ez abban öltött testet, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb csúcsok első megmászását teljesítettem. Elsőnek lenni valamiben, még ha csak gondolat szintjén is, sokkal fontosabb, mint a szigorú értelemben vett sportteljesítmény vagy – hogy így fogalmazzak – örökség.

Sokan kritizálták a projektet a filmes stáb nittjei és rögzített kötelei miatt, amiket aztán eltávolítottatok. Nem lett volna egyszerűbb megmászni az utat, stáb és minden nélkül?

De igen, sokkal egyszerűbb lett volna. Mindig egyszerűbb, ha az embernek csak magával kell foglalkoznia, de olyan lehetőséget láttam ebben a filmben, ami az életben csak egyszer adatik meg és tudtam, hogy valami nagyszerűnek lehetek a részese ha vállalom. Mindig is a szabad mászás volt az első, ezen az sem változtatott volna, ha közben valamiért le kellett volna állni a forgatással. A film szempontjából az volt az elsődleges, hogy hitelesen dokumentáljuk mindazt, ami ott fenn történik. A plusz súly (kamerák, hangrögzítők, akkumulátorok…) bosszantó teher volt mászás közben, de a filmet látva azt mondom: megérte.

Melyik volt a legjobb pillanat?

Amikor 2011-ben elsőként jutottunk fel a csúcsra Peterrel. Már majdnem elérkezett a hazautazás időpontja és úgy tűnt, hogy az előző évhez hasonlóan, most sem járunk sikerrel. Nemhogy szabad stílusban, sehogy sem jutunk fel a csúcsra. Úgy éreztem, nincs más választásom. Talán ezért is voltunk ennyire eltökéltek, bár minden ellenünk dolgozott. Amikor elértük a csúcsot nem számított hogy szabad stílusban vagy másként értem fel, egyszerűen csodálatos érzés volt ott fenn állni. Ott és akkor történt valami: inkább alpinistaként semmint mászóként kezdtem gondolkodni.

Melyik volt a legnehezebb pillanat?

Nekem az volt a legnehezebb, hogy valahogyan megbirkózzak az első éves nitt-históriával. ( 2010-ben a filmes stáb nitteket és rögzített köteleket helyezett el a hegyen, amit később eltávolítottak.) Nem én helyeztem el a nitteket és nem is nekem volt rájuk szükségem a mászáshoz. Mégis úgy tűnt, hogy az egész mászótársadalom rám dühös. Nehezen tudtam túljutni ezen. Talán nem is azért, mert valaki haragudott rám, hanem azért, mert nem teljesen értettem, hogy miért. Beletartott némi időbe míg magamban is tisztáztam, hogy ez az én felelősségem is. Ha nem lennék én és az expedícióm, akkor a filmforgatás sem lenne, így én vagyok a felelős azért, hogy minden úgy menjen, ahogyan a dolgoknak menniük kell.

Forrás: http://www.cerrotorre-movie.com/en/

Cerro Torre – Egy hógolyó esélye a pokolban

.container